Az ősz átfesti a kertet,
zöldből piros és sárga lesz,
majd a rozsdabarna eszi,
a hideg szél szerte viszi
a lehulló leveleket,
beteríti a földeket.
Eső mossa a talajba,
lombtrágya lesz új tavaszra.
Magam is őszi kert vagyok,
ifjú színeim fakulnak.
Piros arcom sápadt, sárga,
kopasz fejem kopársága
lombtalan fák száraz ága.
Égkék szemem palaszürke,
mélyen ül a szemgödörbe’.
Bőröm őrzi a színeket,
ha beütöm, megkékülök.
Sötét színekbe öltözöm,
silányságom fel ne tűnjön.
Sajnos, mégis észrevesznek,
„nyanyának” neveznek, löknek…
Jaj, nem jó öregnek lenni!
Nem kellett volna sietni.
Megállítanám az időt:
Csecsemőből nőjön felnőtt!
Élvezze az ifjúságot,
ne élje meg az aggságot.
Szép a tavasz, szép a nyár is.
Ember! Fordulj vissza máris.
Hagyd ki az őszt életedből,
menekülj az élet-kertből!
Neked a tél elmúlást hoz,
nem hajt virágot tavaszod.