Összedöltek álmok, halott szívek felett,
leomlottak falak, a gátlások helyett.
Szívemnek ormain tüzes piros érzés
ledől lelkem vára? - ez a komoly kérdés!
Hiszem szívem nyarát, nem visz el a télbe,
nem borít el kétség, s nem visz le a mélybe.
Összetörten álltam a faldarabok között,
szívem minden húrja ripityára törött.
Minden kődarabnak megvolt még a súlya,
nem volt annyi erőm, hogy karom megmozdítsa.
Mázsás kőtömböknek szürke-poros bája,
szemünk előtt ridegségét fényességre váltja.