Radnai István:
ELFÁRAD A NAPSUGÁR IS
bokáig lombban a gesztenyék elgurultak
mécsesek készülődnek krizantémokat
nem bántja meg a fagy mereven
és büszkén emelik fejüket még élünk
élünk itt a temetőben ahol anyánk csak felirat
a szürke kő megdől s a fiak gerince
a sors vagy történelem súlya alatt
egyre lassabban sírtól sírig az útvonal
egyre hosszabb s a léptek bicegnek
ismerősök leginkább a látogatók közt
amikor a nyár száraz virágait a szemétre
talán még köszönnek egymásnak a sírszomszédok
hazalátogatnak és előre fáj a csont
milyen nehéz is lehet az agyag