Lehelletünk fénye sugárzott az éjben,
szerelmét a szívnek porrá zúzza éppen.
Hozzám sóhajt lélek-magányomban félek,
hogy nem leli meg kincsét, sárga hajnalfénynek.
Álom ez vagy érzés, vagy mindkettő egyszerre,
magányomban félek, nem jövök rá délre.
Hozzád húz a szívem, lelkem vacog fagyban,
nincsen olyan sohajtás, mely felolvaszt a bajban.