VÉGAKARAT
Ha többé nem leszek, feledés lesz részem,
Emlékül itt hagyom kedvem, nevetésem,
Itt hagyom bőséggel Nektek szeretetem,
Adjátok mind tovább, elég az én nekem
---
Ő is hasonló volt, mint a többi ember,
Vidám volt, szenvedett, ellenállni nem mert,
Jó is volt, rossz is volt, néha haragudott,
Amikor csalódott, akkor búslakodott.
Mindenütt változó a végső búcsúzás,
Nem mindenhol szokás a nagy siránkozás,
Ez közelít hozzám, aki megboldogult,
Virág-ravatalon egy nagy tapsot kapott.
---
Én is örülnék a tapsnak, vég-ünnepnek,
Mindenképpen jobban, mint a temetésnek,
Menjek el tavasszal, zenekísérettel,
Táncoló felhőkkel, madár-csicsergéssel.
Messze szálljon lelkem, új otthont keresve,
Magas fényességben mindent elfeledve,
Versenyezni fogok széllel, viharokkal,
Éjjel megpihenek Holddal, Csillagokkal.
---
Álmomban, nagy-ritkán, lenézek a Földre,
Lett-e kis javulás, gyűlöletözönben?
De jaj, mit kell látnom, inkább rosszabbodott,
Köszönöm az Úrnak, hogy megszabadított!
/Olaszországban a ravatalon tapsot kap az eltávozott!/