Kihunyt szerelem
(közös vers Vali75-tel)
Félelemben botorkál az érzés
Kihunyt szerelmünk tüzének parazsa
Nincs szemedben az a tűz, az a nézés,
Megvető pillantásokba fulladnak a szavak.
Rideg tekintetedtől megfagy a pillanat,
Hová tűnt szemed íriszének ragyogása?
Világtalan világomban örök a sötétség.
Láthatatlan csomókat szakít fel fájdalom,
láncszemenként fűzött össze álom valóság,
kibogozhatatlan szálakat fogott boldogság,
veled síkon, percekben mért minden gondolatom,
én itt s te ott és mégis együtt határtalan,
a féltékenységben szült harag kimondatlan,
míg világtalan világomban örök lett sötétség.
Magányban tart tovább a felfokozott remegés,
szíved választotta felkorbácsolt szenvedély,
mert elváltunk egymástól mint ágtól a levél,
s szétmorzsolt könnycseppekben tovább szenvedés él,
mint féltékeny haragban születetett meredély,
akként jégbe fagyott tűzben, válasz a kétkedés
marad világtalan világomban örök sötétség.
Mert égett, fájón, s perzselt ez a szerelem,
vad hullámiban elveszett az értelem,
nem kerestük a szót csak ízleltük izét,
vakon s bízva-bízván fogtuk egymás kezét,
hogy soha nem szakít el így a távolság,
s örökkön-örökké tart majd a boldogság,
de lett világtalan világomban sötétség.