Megérint elmúlás,a hűs ajak,
Jeges csókja emléket farag,
Csordul némaság, a csendpatak,
Nem kell..,nincsenek is szavak.
E néma folyamba elmerülni
Csobogva lágyan szenderülni,
Az volna szép, a múltat újraélve
Mint egykor, gyerekként, becézve.
De ma sír, fájón kiáltva, Anya!
Miért nem vagy most, itt velem?
Játszhatnák még, de most lássad!
Magamban vagyok, s reszketek.
Kibontottam a hajam, ma végleg-,
Had szántsa hallámait múlt kefe,
Emlékszalagot kötözök, de nézd!
Barnaságára, rá hullt már tél dere.
Látom, Őt, kérgesen, reszketegen,
a folyton dolgára sietőt, Apám..
s gyermeteg lelkemnek pitvarán
ülünk, kérdezem.. csoda vár?- talán..
Legbelül, mindenkit kérdezek,
Itt, hol elzártalak féltve Titeket,
De csak a szél fütyül, s fülembe
A vér lüktet, nincs más felelet.
Kegyelet köpenyként hantokon
Krizantémok ülnek, hallgatagon,
Mint megannyi őrszem, félszegen
Őrködnek álmok, emlékek felett.