H.Gábor Erzsébet
Csitul bennem
Csitul bennem a tűz, a vágy, mely mindig űz,
mi nem hagy, csak feszít, izzó parazsat szít,
csillapszik, csendesül, szívem is szelídül.
Sodor, dobál az ár, nyugodni kéne már,
de nem könnyű, nehéz! Nekem ez oly kevés,
nem elég! Más is kell, igenis kell siker,
élmény, mely gazdagít, hang, amely bátorít,
tett, ami igazol, hogy vagyok „valahol”!
Hogy érzek, és élek, és nemcsak a lélek,
a szív, és az ész is, s a szó - ami fétis-
még kell, hogy daloljon, hogy értem ragyogjon!
Magamnak hazudok, hogyha néma vagyok,
megöli az embert. Igenis, nékem kell
dalolnom, és égnem! Nem hallgatok! Még nem!
Hát jöjj te láz, te tűz, te vágy, mely mindig űz,
ne csendesülj, feszíts, izzó parazsat szíts,
zengjetek még dalok! Igen! Ez én vagyok!