Ott állt ő előttem, tündöklő ruhában.
szívében gyertyaláng, gyulladt fel oly bátran.
Halkuló jegeknek, felolvasztó tüze,
tisztuló lelkemet, majdnem elégette.
Homokban egy lábnyom, messzire visz talán,
a nyomokat követve, Uram téged talál.
Messzi nagy békesség, az úti célom távol,
hitem fénye az csak ami, oly hevesen lángol.
Meglátom a fényét, a ragyogó Istennek,
hatalmas nagy kincs vagy, hogy látni engedtél meg.
Örömöt, bánatot? – már semmit sem érzek!
lángoló kis szívek, végleg hazatértek.