Megpihent a béke, lelkek örömére,
fájó szívnek sosem lesz már, búvalbélelt köntöse.
Alszanak a fegyverek, tűz sehol sem lángol,
a nyugvó érzelmeknek, tüzet harc nem csihol.
Lágyan, puhán megérint a tisztaságnak fénye,
ragyog már a napfény, a bársonyos kék égre.
Hirdetik a madarak, miénk most a légtér,
gépmadár nem harcol, élőké a reptér.
Földön a jó ember, nem készít már fegyvert,
két kezével simogatja meg a másik embert,
Kezet fognak, összebújnak, barátok-szerelmek,
mert visszatért a béke, és megpihentek a lelkek.