Mikor az út…
Mikor az út, végéhez ér,
Mikor a szó, már nem beszél,
Mikor semmi sem jó sehogy,
Még várjuk, hogy lesz valahogy.
Mikor elfogyott a remény,
Minden bírhatatlan, kemény,
Forró nappalok, vagy hideg,
Körülöttünk minden rideg.
Mikor nem hív már senki sem,
Nézed a falat csendesen,
Kezed remeg, szemed könnyben,
Lelket keresel az űrben.
Aki hívna, eltávozott,
Életedben nyomot hagyott,
Egyedül vagy már magadnak,
Tornyosuló fájdalmaknak.
Pördül, gyorsul kint a világ,
Mozgatja a fiatalság,
Ami kopott, ósdi, régi,
Kidobja, vagy kicseréli.
Mindig így volt, mindig így lesz,
Éveiddel semmit nem nyersz,
Jobb, félreállni az útból,
S elenyészni a világból.