Lelkem térdre rogyott
Írta: csak-fater Dátum: November 23 2012 15:29:02
V
Lépteid hangja fülemben zúg, mint szívem dobbanása,
Körbevesz újra és újra édes illatod, szíved halk suttogása,
Még lüktet a testemben lelked bársony simogatása.
Nekem esik éles szúrófegyverével a magány éjszakámon,
Harcol vele szép emlék, ám elcsúszik reménytelen álmon.
Teljes hír
Egy váratlan forgószél felkapott,
Hozzád repített, s ott, ledobott.
Féltem, elveszítlek, ha csak levegőt is veszek,
Rád vigyáztam, s mikor mit mondok és teszek.
Kezem fogta kezed, lelkem ölelte lelked,
Kéz a kézben lettem csak egész veled.
Bátortalan léptekkel indultunk az út porán,
Forró csókkal ölelkeztünk hosszú évek során.
Vége lett, szeptember végi napon a láznak,
Azóta, szívem színes virágai kókadnak, fáznak.
Azon a napon, nem megölelni, hanem megölni jöttél!
Szívem felszisszent, jajdult, belé dárdát döftél.
Pengőinakkal szerkesztett szél vitte szívem sikolyát,
Lelkem térdre rogyott, nem látni már mosolyát.
Lépteid hangja fülemben zúg, mint szívem dobbanása,
Körbevesz újra és újra édes illatod, szíved halk suttogása,
Még lüktet a testemben lelked bársony simogatása.
Nekem esik éles szúrófegyverével a magány éjszakámon,
Harcol vele szép emlék, ám elcsúszik reménytelen álmon.
Az nem lehet, mint büszke vár, mindenkor erős legyek,
Csupán mert ezt várják el tőlem az emberek, s szemek,
Orkánerejű szélvihar, hatalmas fát is gyökerestül kidönti,
Érző ember vagyok, bíz sírok, szemem könnyeit, patakká önti.