Albert Ferenc
A Mikulás fájdalma
Még mindig szilaj az agg ember,
megérkezett csikorgó dérrel.
Állán csüngő jégcsap mered,
keble rejt hűs fagyos szelet.
Kéménybe ül, ha nagyon fázik,
láthatod, hisz ott pipázik.
December meghozta a fagyot;
a földre fehér havat rakott.
Jöhet már Mikulás apó,
nem ragad sárba a szánkó,
és rénszarvasának patkója,
szikrát szórhat a porhóra.
A Mikulás nagy fájdalmára,
kevés pénz van a tárcájában,
szerény ajándékot oszthat,
puttonyában sovány csomag.
De gondol minden kisgyerekre,
gazdagokra, szegényekre.
Meleg csizmád, ha fényes, tiszta,
s ha így teszed ki az ablakba,
arra suhan csengős szánján,
ránt egy nagyot kantár szárán,
megtorpannak a rénszarvasok,
csizmádba szállnak a csomagok.
Igaz ez nem oly nagy ajándék,
de benne rejlik a jó szándék,
Mikulásnak arany szíve,
kis csokiba, meséskönyvbe,
a gyümölcsbe és kisautóba,
beleszőve minden földi jóba.