/ előszó /
Nem írom, hogy ne felejts el, mint ahogy azt szokták írni,
Legyek én is elfeledve, ha a sors örömet tud néked nyújtani,
De jusson eszedbe legalább akkor, ha csapás éri szíved-lelked,
Hogy van, akire mindig mindenben számíthatsz, a másik feled.
Úgy esett az eset, hogy egy lány, kétségbe esett sírva,
Megcsalta a hűtlen párja, kínszenvedés az arcára lett írva.
Sírós lett az éjszakája, nappalon, sok barát vigasztalta,
,- bármikor hívhatsz, kicsit maradj még velünk-, marasztalta.
Egy álmatlan, könnyes éjszakát követő, kora hajnal percén,
Felhívta egyik vigasztaló barátnőjét, hogy könnyítsen lelkén.
,- normális vagy? Hajnali három óra-. Azzal a telefont lecsapta,
Lány szíve jobban összeszorult, csalódott, nagyobb lett fájdalma,
Felhívott egy másik lányt,- menj a fenébe, ezért keltesz engem fel?-
Remegett már a lány ajka, sírás lett úrrá rajta,- barátok, mi ez, egy jel?-
Félve, könnyét törölgetve, de felhívott egy harmadik barátot szipogva,
Ő, csak ennyit szólt,- hallgatlak, hisz tudod, lelkünk sétál kézen fogva.
,- beszélj, attól kicsit megnyugszol, ne sírj, én hallgatlak. Tehát?-
Lám-lám, bajban mutatkozik meg igazándiból, ki is az igaz barát.
/ utószó /
Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk, elhagy… de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla.
Sok boldogságot, a továbbiakban is!