Nagy zsákba bújik fázni a hideg,
csupasz ujjakkal nyújtóznak a fák,
a napfény ráérősen érzi meg,
hogy ellopdosták zöld lombozatát.
Az emberek se kérdezik, minek
jár össze-vissza annyi nagykabát,
pedig csupán az Isten didereg,
míg kék bolygója vackaiba lát.
Nem érdekes. Itt minden változik,
a kőtáblákról se áradozik
a dobbant szív, hisz mást kering a vér,
a tél mégis egész nap dolgozik,
és meg-megizzad, átfázik, hogy itt
a reggel fáit tüskézze a dér.