Tüskék tőrhegyű erdeje vigyázza fényemet,
S bódító fenyőillat lehel fölibém álmot;
Remélj, és védd a reményt - míg még van mit védened,
Ahogy elkopó szíveddel járod a világod.
Tekints rám, ha félsz, vagy köddé halványul a hited:
Reményt őrzök én is - s amim van, megosztom veled,
Legyen bár éji álmod szikár lakatlan sziget,
Én virágágyba borítom kietlen bércedet.
Ám fényem elalszik egyszer - és nem marad, csak űr,
Lehámlik testemről az ezüstszikra csillagpor,
Elfelejtesz, s meg már csak a leghátsó kis ág tűr
Engem: a remény üveggömbjét, egy újabb csöndes karácsonykor...