Rezdülök nap mint nap, zizzenek percenként.
Oly sok van mit mondanék.
Ötlet, álom, szép remény, mese és tanítás,
ez van nekem, semmi más.
Kapom, s adom, nézz ide, olvasd, ha akarod!
Ez vagyok, láthatod.
Hallhatod, olvashatod, kiírom, átadom.
Ha akarod, megkapod.
Meghallgatod ma még? Vagy csak holnap?
Vagy holnap se tán?
Lehet egy év vagy kettő kell még, hogy érezd
kedves, édes, szép mesémet.
Tán már nem is élek, s úgy köszönöd szépen,
a néked írt meséket.
Én felhőn ülve a lábam lógatom, dalolok,
boldogan mosolygok,
s a nap fényes aranysugarán hozzád táncolok.
Hajadat megsimogatom,
átjárom lelkedet, viszek bele meleget,
s arcodra mosolyt lopok.
Akkor érzem, hogy vagyok. Vagyok!
(Monori Andrea 2012.03.20.)