Egyszer csak eltűnök hirtelen.
Ahogy jöttem úgy megyek.
Hoztam neked mosolyt, meleget,
szívet, szerelmet, tüzet.
Viszem magammal az emlékeimet.
Eltűnök, soha nem is voltam,
hagyok egy könnycseppet a porban,
mi nap delelőjén illan,
s harmatcseppként arcomon itt van.
A mosolyt hagyom, mi örök,
legyen tiéd az öröm, hogy láthattad,
s ha akartad vitted,
s újra és újra termett itt benn.
Nem leszek, eltűnők, illanok,
se hangom, se szavam, se mosolyom.
Egy marad csak, egy neked,
megkésve keresed majd a perceket.
Se ölelés, se mosoly, se pillanat.
Mi örökre marad, a bennrekedt indulat.
(Monori Andrea 2012-04-18)