Hófehér
Hófehér tisztaságba tör a táj,
vakítja szemet ameddig ellát,
Holle anyó vastag dunyhája munkában,
angyalszárnyon hulló hópehely csodában.
Így érintetlen színében rak ki mindent,
ártatlan kirakósban földön megpihent.
Tél szava megérint, s arcomra pír köszön,
látvány, fagyott hidegben szememben öröm.
Fehér lepel ahogy ropog csizmám alatt,
szépsége már úgy csak egy rövid pillanat,
hol embernek a lába még soha nem járt,
szűzként elterülve henyéli ki magát.