Emlékül
Írta: csak-fater Dátum: Január 03 2013 13:40:58
V
Emlékül neked most egy verset írok,
Minden soránál megállok, szívből sírok.
Hogy volt ébredése szürke, nyomott,
Évek kíngyötrelmei alatt, lett kopott
Teljes hír
Emlékül
Emlékül neked most egy verset írok,
Minden soránál megállok, szívből sírok.
Hogy volt ébredése szürke, nyomott,
Évek kíngyötrelmei alatt, lett kopott
Életemnek. Köszönöm! Veled virágzott,
Megmutattad, mi oly nagyon hiányzott.
Boldogságot, az igaz szerelmet, törődést!
Törölted mosolyoddal lélekről a gyötrődést.
Érkeztél, nem szóltál, csak érintettél,
Rám, csókjaiddal tündérport hintettél,
Szerelmeddel elrepítettél más világba,
Madárdalos, szigetre, hol borulnak virágba,
Ég hasát érintő fák, hol az idő áll, óra nem jár,
Hol mindig csak reményteli boldogság vár.
Karod úgy ölelt, mint Földet, ahogy az ég öleli,
Szívem szépre kísérted, miként Úr a nyáját tereli.
Mint megannyi fa ága, évek rótta barázda arcomon,
Ezret sebződött szívem számos ezer harcomon,
Szavad mézes balzsamával gyengéden simítottad,
Szerető tested lágy melegével gyógyítottad.
S ébredt lelkem félholt szunnyadás világából,
Tépett Gülbaba rózsakertjének illatos virágából,
Szirmait pőre testedre terítette, mi lelked érintette,
Ezernyi csókom, fejed búbjáig, pátosz morzsáit hintette,
Mezítelen lelked, óvtam, már lelkemmel takartam,
Hogy külvilág szennye ne ártson, ezt akartam.
Egy napon, levettem rólad ez erős köteléket,
Azóta hús helyett, eszem csak sótlan főzeléket.
Szívem bársonyának lett repedése, elengedtelek,
Hogy élj szabadon, madarássz, mert szerettelek.
Tudom, érzem, egyszer csak vissza fogsz térni,
Mert mi, igen is, végtelenül tudtunk szeretni.
Hiszem, vallom, azok az emberek, kik kilépnek jelenünkből,
Visszatérnek, ha szerepük van és nem hiányozhat életünkből!