Ha lelkem háborgó tenger
és villámok sújtják minden felől,
csendre vágyik.
Tajtékjai, ha összecsapnak,
s kötelékei hangos robajjal
tépik szét magukat,
lelkem csendre vágyik.
Meglelni saját hangját,
s visszanyerni ítélni képes erejét
lelkem, csak a csendre vágyik.
Ha vihar-múltát jelző
szivárvány hídján
puha szellő ölén ringatózva,
e vajúdásból újjá születik a fény:
megkoronázza a csendet kitartásáért.
Fényből szőtt kosarából kireppenő madár,
cirpelő tücsökkel új dalt muzsikál.
S lassan a csend végezvén dolgával,
víztükör-dunnáján tovaringatózik.