Tőled fényben búcsúzom mindig apám,
ha szürke-kékkel a hold benéz szobám ablakán,
s rám veti hályogos szemét. Ne félj apám,
megbánod Te még, hogy itt hagytál!
Csak nézed, Te is, ahogy bambul a holdvilág,
s azt mondod, hogy ebből már elég!
Odavágysz talán? Nincs, ott semmi, hidd el apám!
Ne félj, megbánod Te még, hogy itt hagytál!
Olyat tettél, amit addig soha még. Feladtad.
Kínok között lássalak gyengének, ezt nem akartad?
Szólhattál volna, de Te, néma maradtál akkor apám.
Tudom, megbántad már, hogy itt hagytál…