Mit fülembe súgsz,
lelkemen át szívemben lüktet,
átölelném minden szavad,
s a betűk bennünket.
Felébreszt pillantásod,
pillekönnyű neszed,
dallam-fürtjeidre
aranykösöntyűt teszek.
Testem összes rezdülésére,
érintésed a balzsam,
úgy simogatsz, mint
eső a füvet, lágyan, halkan.
Napforró vággyal ölellek,
susog a függöny az ablakon,
árnyékunk egybeforrva táncol,
akár lepkék a gyertyalángokon.
Az évek végtelenjéből
a lopott óra oly’ kevés,
adj Istenem csak még egyet,
hisz’ szerelmünk porba vész.
Fösvény az idő,
rövid létünk ifijúságát is elveszi,
de míg szívem dobog,
csak téged fog szeretni.