Magamra húzom napnyugta takaróm
A csillagok nyugalmával ábrándozom
Képzelet ajtómon bárhová belépek
A gondolat szabad, szárnyalok, nem félek
Felhőkig szállhatok, nincs csillaghatár
Tenger öblébe vihet egy álom-madár
Ismét utazni hív az este, a peronon állok
Nem jön álom-vonatom hiába várom
Előveszem hát fekete tollamat
és elsírom vele napi bánatomat.