Egy mesebeli táj
Írta: Hajnal Dátum: Január 29 2008 04:54:16
T
A zöld ágak között, csak a nap csillogott,
Mint végtelennek tûnõ aranysodronyok.
Teljes hír
Egy mesebeli táj
Beléptünk az álmok szigetére,
Pesti kis mozinknak sötét termébe.
Homály volt elõttünk, sötétség.
Csak egy kép égett, mely csodaszép!
Egy kép melyet más alkotott,
S nekünk csak álomnak juthatott.
Megjelent egy táj, melyben:
A zöld ágak között, csak a nap csillogott,
Mint végtelennek tûnõ aranysodronyok.
S a fû hömpölygõ tengerként suhant végig.
Szemünk elõtt pillangók repültek, az égszínkék
égig.
S a virágok illatát bódultan éreztük,
Pedig a tájunk nem volt más, mint képbeli
képzetünk.
De szinte magunkénak tudhattuk,
A szellõben édes hangunk hallottuk.
Reszketett a táj, mint édes szûz leány,
Kinek párja fejét keblére hajtván,
Szíve dobogott a szél minden fuvallatán.
S éjjeledvén csillagok ragyogták be az eget,
Szentjános bogarak kergették a szelet.
Ezernyi kis bogár a táj köré koszorút vont,
Mint mikor szûzleány fejére a szerelem fehér
fátylat bont.
Szinte táncra kell minden fûszál,
Tündérek jelentek meg egy kis bokornál.
Táncoltak õk is, mint angyalok.
S jó útra tértek, a csínytevõ koboldok.
S hogy múlt az éjszaka, hajnal felé járt az idõ,
Minden kis tündér hírtelen lett menekülõ.
Hiszen a táj nem lett rejtelmes többé,
Fényárban úszott minden könny mi földi lényé.
S a fûszálak zengették tûnõdõ hangjukat,
A fák hullajtották édes lombjukat.
Eltûnt minden hírtelen,
Csak egy kép maradt meg mindenkiben.
S lassan távozott mindenki,
De csak egy maradt ki még a tájat szemléli.
Egy kis gyerek kinek szíve nyitva égett,
Mert a valóságban többé nem láthat ilyen szépet!
S a pesti kis moziban csendlett lassan végleg,
Átadták a termeket az örök sötétségnek!