Értelme van a nemlétnek is?
Az újságkihordó fiú korai ébredésének?
A villanykörte roppanásának
súlyos lépteink alatt?
A közös pillanatnak,
a hervadt, préselt csokornak,
a nagykanállal evésnek,
és minden stigmának,
mi a mát a tegnaptól elszelte?
És elválaszthatatlanul megpecsételt a hallgatás,
kínlódás, önmarcangolás bilétája.
Mondd, ha tudod,
Ha közben remeg is az ajkad,
hogy élni s feküdni gyermeteg mosollyal
enélkül nem lehet...
Igen, tudod, mert ez vagy!
Hisz én ezért remegek és ezért eresztelek:
hogy az újságkihordó fiú korán ébredjen,
a villanykörte roppanjon,
és tekinteted nélkül, belül ugyan,
de veled éljem meg a holnapot.
Másnak kevés, nekem elég,
hisz én is rab vagyok.
Márai clownja röhög a fûrészporos színpadon.
A hiúságok vásárán elkeltek
az utolsó portékák is,
már csak önmagunknak lehetünk,
külön-külön, mindig és mindig,
amíg be nem végeztetünk.
Ezt hisszük,és tudjuk,
megvár a közös pillanat,
a sós, az édes, a keserû,
fejünk felett már köröz a keselyû.
Az idõ, a tér, az eszme hintaján ülsz.
Én pedig halódó közönyöm,
Ezzel a verssel megköszönöm.