Bárányfelhő
Mondd mi fájt eddig a legjobban?
Szakadt-e már szét a szíved,
hasadt –e már meg a lelked?
Voltál-e már anya a pokolban?
Szültél-e már némán ordítva?
Engedtél-e bénán, csonkítva?
Voltál-e már igazán anya, édes?
Vagy csak játszottál a szóval mert ékes?
Adtál-e már tanácsot porontynak,
vagy csak hitted, hogy így minden jól van?
Akartad-e már, hogy ember legyen,
igazi Ember a gáton,
vagy csak cipelted, mint málhát, háton?
Vitte-e már pokolba kérdésed?
Vitt-e már pokolba nézése?
Könyörögtél-e már, hogy éljen?
Adtál-e már mindent érte?
Ültél-e már ágyánál ájultan,
s fogtad-e karodban bénultan?
Küldted-e már, hogy tanuljon,
s akartad-e, hogy maradjon?
Félted-e, hogy ki szereti,
s volt-e már, hogy válladon rítt?
Fogtad-e kezét ordítva,
s láttad-e kínban tombolva?
Csitítottad-e már őrült kínlódását,
tartottad-e lelkét , azt a mázsát?
Adtál-e már esélyt másnak,
s bíztad-e a nagyvilágra?
Néztél-e már a szemébe,
felnőttként segítségét kérve?
És láttad-e már, hogy felnőtt?
S mondd, tettél-e zsákjába bárányfelhőt?
(Monori Andrea 2013-06-20)