Egy levelet írtam hozzád kedvesem,
Mit koporsóba akartam tenni, hogy
Felolvasd nekem.
Nem tudod, hogy milyen űrt hagytál
Itt nekünk,
Nélküled az élet semmit nem
Ér és érted könnyezünk.
A kéz, amely a házunkat ékesítette,
És értünk szorgoskodott,
Immár nincs többé a könnyünk,
Érted hullatott.
Te adtál nekünk erőt, és reményt,
Veled mindig megtaláltuk a fényt.
Ami volt immár vége lett,
A keserű pohár, amelyből most iszok,
Bele keseredek.
Aludni az óta már nem tudok.
A gondolatom mindig véled jár,
És várom a pillanatot,
Hogy egyszer újra hozzád bújhatok.
De addig e levelet elküldöm neked,
Hogy elmondjam mennyire, szeretlek.