Távoli emlékkép...
Távoli emlékkép
megkopott a fénye,
bántó szavaid
a szívemig értek.
Hazug volt a szó,
a mosoly az ajkadon,
álca mögé bújó fájdalom.
Lelkedet a magány ketté tépi,
- hát lehet így őszintén
bárki szemébe nézni? -
Jóság csíráját ültesd
mélyen a szívedbe!
Szeretet fényét szórd
az emberekre!
- Ne feledd, csak így
érdemes élni!
Őszinte szívvel mindig
mindenhol, Ember lenni! -
Távoli emlékkép ma már...
mégis, csillog a fénye,
szeretetet olt az emberek szívébe.