Milyen szegény az, ki nem mondhatja:
Megrészegít a szerelem bora, az égető parázs,
Akit a hajnal csodája át nem hatja,
Akit nem ejt rabul az éj s a holdfényvarázs.
Estéimben a bor megtanított olyan formán,
Hogy hogyan telnek meg poharaink szűz vérrel,
Hogy mélységében születnek a szép vörös rózsák,
S lelki világosságot, hogy űz ki az éjjel.
Tehát csak iszom a bort ... egy csepp öröklét,
Kiürítem fiatalságom vágyott vágyait,
Tüze éget, ahogy kortyolom nemes vörös levét,
Magamba töltöm őszök erejét, nyarak álmait.