Anyám álmai
Írta: hzsike Dátum: Augusztus 17 2013 07:43:30
MM
Szemében megfakult a fény,
szótlan lett, nem sokat nevet
- asztalon terhes már a vény -,
rekedten mondja, hogy szeret.
Teljes hír
H. Gábor Erzsébet
Anyám álmai
Szemében megfakult a fény,
szótlan lett, nem sokat nevet
- asztalon terhes már a vény -,
rekedten mondja, hogy szeret.
Szívemben kés forog. Köhög,
ahogy a kis kezet fogom,
van úgy, hogy megkésve jövök,
de tőlem nem veszi zokon.
Bénítja őt a szenvedés,
segítnék’ én, de nem tudok
- ereje fogytán, oly kevés -,
akarom, mégis megbukok.
Akár egy gyermek, védtelen,
miközben lágyan ringatom,
mienk lett már a végtelen -
mikor jössz, hol vagy irgalom?
Anyámnak annyi álma volt,
azokból nem lett semmi sem,
amit a sorsa elrabolt,
utána, én majd elviszem.
- Álmokat lopok! Mennyi kell?
Elmegyek értük bárhova!
„Fönn az Úr szólít, menni kell,
ringassál engem át oda!”