Üdítő emlékkép…
Mély letargiában, gyógyulást remélve,
Egy kis árnyas zugban, álom jött szemére,
Kegyes szendergése, visszarepítette,
Családja körébe, boldogság szigetre.
Üdítő emlékkép, tenger habjaiban,
Három gyermekének, vidám karjaiban,
Mindent megtett értük, vitte a családot,
Ki látott már ilyet? És a rokonságot!
Megmozdul a bokor, cirógat a szellő,
Megszakad az álom, s többé nem jön elő.
Ennyi volt az emlék, máris köddé válik,
A régi boldogság, ismét, szertemállik.
Önző felnőttekből, áll az egész csapat,
Jóhiszeműsége, csalódással arat,
Mindenét elvették és a gyerekeit,
Pedig imádattal, egymást mind, szereti.
Ismét győz a Sántán, és a ravaszsága,
Nem érti, mért maradt, ennyire magára?
Rémálma nem múlik, kísért éjjel-nappal,
Játszadozik vele, mint élő-halottal.
Nincsen gyógyulása, nincsen reménysége,
Mardossa, kínozza, kétségbeesése.
Fel nem fogja ésszel, a sok gonoszságot,
De még bizakodik, vár egy jobb világot!
Budapest, 2013. augusztus 11.