Albert Ferenc
Büszke Botond
A tizedik században,
midőn rettegték nevünk;
Európa reszketett,
félték íjunk, s fegyverünk.
Egységben élt a nemzet,
szent volt akkor a haza;
és erény volt a becsület,
ott ige volt a vezér szava.
Felrúgta egyezségünk
Bizánc Júdás császára;
Apor vezér seregét
készíti a csatára.
Konstantinápoly fala
tör ég felé makacsul;
de lakoljon a hitszegő,
ki a jó szavakból nem tanul.
Nyílik várnak kapuja,
lám egy görög óriás;
akár felbőszült bika,
bőgése nyílt káromlás.
- Párviadalra magyar,
tán kettő kitesz egyet,
amennyiben legyőznétek,
császárom ismét fizet nektek.
Kilép a sorból hetykén
Botond az apró vitéz;
buzogánnyal érckapun,
zúzva nyit gyereknyi rést.
Kétszer földhöz teremti,
s táncol a gőg atyafin,
így fizet újból adót
Bíborban született Konstantin.
Ma suttogja lomb, s haraszt:
- A mítosz életre kél,
köztünk jár múltnak hőse,
a legendás bajnok-vitéz.
Büszke Botond szelleme,
idézz dicső régmúltat!
Az életet unt fiaknak
mutass jövőt és harcos utat!