Ülök a padon magányosan
Eső esik szépen csendben
Vágyom reád halálosan
A valóra nem vált szerelemben
Próbáltam Rád nem gondolni
De túl erős a szerelem láng
Nem tudok már meggyógyulni
Érzem, ez nem mehet így tovább
Nézem az esőt halkan, csendben
Érzem az elmúlt nyár illatát
Magányosan gonolok az őszre
S mégmagányosabban Rád
Megint egy hosszú ősz, és megint egy hosszú tél
Megint csak várok rád, óh de mondd miért?
Megint a magány és megint a múlt
Megint a fájdalom, ami rám hullt
Megint a Hold csöndje szólt
Megint a múlt karma szúrt
Megint a magány
Ez csak a lét
Mondd meddig van úgy
Hogy csak kérlek: Szeress!
Mikor jössz már, óh mikor jössz el
Ezer karoddal mikor ölelsz
Ezer fájdalom - mikor lesz vége
Mondd, tán nem jól kérlek?...