Olyan kegyetlen s rideg ez a világ,
Miért nem lehet, mit kislányként álmodtam meg,
Vidám, mosolygós emberek,
Segítőkész, talpra esett egyének,
Akik védik a gyengéket.
S nem a földig tiporják őket!
Hol nincs se szegény, se gazdag,
Mindenki egy társaság tagja.
Nem az a cél, hány emberen gázolhat át,
Hanem hánynak javítja sorsát.
Viták, veszekedések helyett,
Összhang s béke lenne.
Olyan rossz érzés mikor sétálni mennél,
A természet szépségét élveznéd.
Mindenhol a fájdalomé a szerep,
Egymással való veszekedések.
Eltűnnek a boldog pillanatok,
Mikre szívesen gondolsz,
Ha épp egy fájdalom kínoz.