H.Gábor Erzsébet
Egy fagyos téli reggelen
Egy fagyos téli reggelen
lehelt ide az Istenem;
Anyám, ölében ringatott,
szelíd dalával nyugtatott.
Táplált illatos sárga tej,
fészekké lett e drága hely,
ez a csodás és szép világ,
vigyáz ezernyi dús virág.
Illatát mindnek ismerem,
tudás apránként így terem,
házunk lett szűknyi nagyvilág,
s Anyám varázsolt száz csodát.
Édes gyermekkor otthona
lett az illatos kis szoba,
s amíg gondoktól fájt feje,
óvón szorított két keze.
Anyám arca még feldereng,
amint révülten elmereng,
sorsom kezében - tudta azt,
Apám hitéből nyert vigaszt.
Dalolt, de arcán bánat ült,
mikor székében hátradűlt,
sóhaja fájón messze szállt,
„meghallják tán fönn” - arra várt.
Meséje égig felrepült,
magával vitt és elmerült
álmai tenger-árjában,
ringatva drága karjában.