Die Bank des Alten
Ich bin einmal in einem Tal gegangen,
Das fern der Welt, dem Himmel nahe war,
Durch das Gelände seiner Wiesen klangen
Die Sensen rings der zweiten Mal im Jahr.
Ich schritt durch eines Dörfchens stille Gassen.
Kein Laut. Vor einer Hütte sass allein
Ein alter Mann, von seiner Kraft verlassen,
Und schaute feiernd auf den Firneschein.
Zuweilen, in die Hand gelegt die Stirne,
Seh ich den Himmel jenes Tales blaun,
Den Müden seh ich wieder auf die Firne,
Die nahen, selig klaren Firne schaun.
's ist nur ein Traum. Wohl ist der Greis geschieden
Aus dieser Sonne Licht, von Jahren schwer;
Er schlummert wohl in seines Grabes Frieden,
Und seine Bank steht vor der Hütte leer.
Noch pulst mein Leben feurig. Wie den andern
Kommt mir ein Tag, da mich die Kraft verrät;
Dann will ich langsam in die Berge wandern
Und suchen, wo die Bank des Alten steht.
___________________________________________
Az aggok padja
Történt, hogy egyszer, messzi völgyet járva,
– világtól távol, éghez oly közel –
mezők felől, az évben másodjára,
kaszák pengése ért fülembe el.
Utcákat róttam – csendes kis falucska.
Egy hang se volt. Rozzant kunyhó előtt
magányos férfi, agg ült roskadozva,
csodálta fönn a hószín hegytetőt.
Míg homlokát leszegte két kezébe,
az ég a völgyön kék volt, láttam én,
s a fáradt embert láttam, néz a fényre,
a tiszta hóra bércek hűvösén.
De álom ez. Hisz annak jó sok éve,
az agg e napvilágról távozott;
porában szunnyad, jussa már a béke,
kunyhója, padja – régen elhagyott.
Az életem még lüktet lázas hévvel,
de jő egy nap, s erőm fogy hirtelen;
majd akkor bújok hegy-völgyek közén el,
s az aggok padját én is meglelem…
_________________________________________