Csodás az őszi éj, türemlik égre hold.
Sötétben ébredő parányból gyúlna fény,
ha el nem rejtené felhők mögé a holt
tüzet, világok vélt szavát, ígéretét...
Miért csodálsz te még, szemed ha rám ragyog?
Szeretnél bölcs tudást, félni a vak reményt?
Ne hidd, hogy titkos út a boltos esti ég.
Hazug ma mind ahány, oly ékes csillagok;
csupán játszi fény- remény, testük már halott...