Ha te nem szeretsz már,
elfeledlek én is.
Szomorúfűz ága
lehajlik a földig.
Bánatom takarja,
egészen a végig.
Folyó, mi alatta
oly csendesen folyik.
Tiszta ,szép vizében,
halacska lakozik.
Vígan fickándozik,
úszkál ide-oda.
Nézem és remélem,
horgász ki nem fogja.
Úgy ülök alatta,
mint a lombok foglya.
Pedig csak a szívem
hozott ide vissza.
Miért szomorúfűz?
Mindenki ezt mondja,
pedig csak ágai húznak le a porba.
Vízbe érő lombja a vizet pacskolja.
Csoda szép korona,
mint valami sátor.
Megvéd forró naptól,
esőszakadástól.
Miért is szeretem?
Régi jó barátom.
Látta szenvedésem,
látta boldogságom.
Mikor boldog voltam,
hívta ő a szelet,
ágai közt fújjon
kedves zenét nekem.
Ha sírásom látta,
rám borult csendesen.
Simogatott, ölelt,
mint egykor te kedvesem.
Nem szomorú ő,
csak igaz ,kedves barát.
Megérti a lelkem minden
búját-baját.