Marković Radmila
Kishegyes 1849
Volt itt láger, tele honvédekkel,
kapujukon senki nem mehetett be,
szép lányok mentek arra véletlenül
deli honvédeknek munka akadt ott
csillogó szempárral a kapu mögött
csillogó szemek, huncut tekintetek,
csak ennyi volt, mert Jelasity közeledett.
Honvédsoron port kavarnak fel az
emlékek, ott masíroztak a harctérre
a hazájukért elesni kész honvédek.
Ágyúdörgést, harcnak zaját, messzire
viszi az őszi szél, avart futtatva maga előtt.
Onnan indul és hallatszik, ahol a határt véresre
festette a porfelhőbe akadt lemenő győztes Nap
ezernyolcszáznegyvenkilencben, a telecskai dombok alatt.
A győzelemnek nagy ára volt.
Bajtársat temettek síró szemek,
könnyet fontak koszorúba bájos leánykezek.
Soha sem kerüli el ezt a tájat az őszi szél,
fejet hajtunk a hősi harcosok emléke előtt.