Ülök a folyó partján,s nézem a vizet.
Sodrában sárga,zöld,piros falevelek.
Tükrében a napsugár,víg táncot jár.
A kék égen fehér felhők látszanak.
mint megannyi hópehely úgy utaznak.
Messze viszi a víz a sok levelet.
s vele az én égő szívemet.
Lágy esti szél suhan a víz felett,
bele súgom gyengéden neved.
Belegombolyítja egy puha felhőbe
majd valahol terhét leveti örökre.
Az öreg fűz csak csendben somolyog.
látott ő már ilyent-sok-sok évszázadot.
Öreg ágai a víz fölé hajolnak
hajtásai lágyan simogatnak.
De ahogy az este jő,
megváltozik a levegő.
Valahol arra messze túl,
ott a kék vízen ,egy vörös rubin gömb
aludni tér,s megpihen.