Fémleveleivel veri ablakom az ősz,
Gondolatomban oly nehéz a csend,
Megtört lelkemben ott sokáig időz,
Kandallóm mellett néma fában ül a rend.
A lámpás sír, éveim, éveid múlnak,
Ágyamra fekszem, becsukom szemem,
Tűz éled, ágak pattogva gyúlnak,
Szikrákat ont izzó, vad szenem.
Mert hiába, nyugodni látod nem tudok,
Kavarog bennem minden és legyőz,
Hunyt szemem mögött csak álmodok ...
Fémlevelekkel veri ablakom az ősz.