Idéző
Írta: reitinger jolan Dátum: Október 15 2013 16:41:06
V
Lombjainkon már elmélyült a rozsda,
Bágyadtan, meleg füstölög az égbe,
A fáradt föld hervadt emléke tompa,
Már oda, virágok ártatlan kékje.
Teljes hír
Lombjainkon már elmélyült a rozsda,
Bágyadtan, meleg füstölög az égbe,
A fáradt föld hervadt emléke tompa,
Már oda, virágok ártatlan kékje.
Hallgasd csak, sóhaja van ma a Napnak,
És érted remegnek az alkonyi fák,
Már hírük sincs méheknek, darazsaknak,
Akik rémisztgettek egész nyáron át.
Mikor még liliomok nyíltak bennem,
És mint gyöngyszemek tenyeredbe hulltam,
Majd ujjad hegyén illatommal telten
Kábítottam el szobánk, hozzád bújtam.
S míg a langyos nyári éj tovaillant,
Ránk csöppent a susogó hársfa méze,
És ajkunkra ült, csendesen megcsillant
A távoli alkonyok pisla fénye.
Azóta hány megőszült nap lábnyoma
Kergetőzött harmatékű hegyeken,
Hányszor lett fekete a kökény, áfonya ...
A múltba olvadt napokat pergetem.