Ha hívnál ezrével repülnének ki
A madarak kalitkáikból mindenütt,
Ezer ajtó tárulna fel, csapódna ki,
És az Ég megtelne velük.
S mint a föld kulcscsomójának zörgése,
Patakocska csörgedezne a szélben,
Füledbe hallanád, ahogy zöngéje
Hirdeti az olvadást éppen.
A források sarkantyút kapnának,
Lelovagolnának a bazalt köveken,
Kivágott fatörzseken patáknak
Pattogó üteme haladna peckesen.
Addig míg a kék jégcsapok letörnének,
És eltűnnénk a mélyben az egyedüllét tavon,
Tavaszommal magamra öltenélek ...
Te, én olvadásom, Te, én meleg napom.