Áll az útszélén a lány,
szíve nagyon fáradt már.
Párját várja szüntelen,
talán egyszer meg jelen.
S lám, cifra hintó áll élé,
benne ifjú nem szegény.
Ruhája is csupa dísz,
arcán mosoly, csupa kín,
Szaladna is már a leány,
de a kéz int, netovább.
Eddig tartott szerelem,
el is múlt oly hirtelen.
Nem érti a kicsi lány,
mit vétet miért, nincs tovább.
Nem rég este nála még,
ölelt, csókolt-e legény.
Kis kunyhóban, lámpafény.
benne boldogság, remény.
Aztán teltek a napok,
nem jön senki, nem kopog.
Hová lett a boldogság???
Hol az úrfi, merre jár.
Nem jön talán feledi,
mit is ígért ő neki
Lassan le esett a hó,
lányka hízik ez való.
Benne új élet fakadt,
de ő magára maradt.
Üzen, - jöjj el úrfi -
Nézz ide.
Növekszik a picike.
csendes, hideg a kunyhó,
a lámpa fénye is fakó.
Ide úr gyereke, nem való.
meg is jelent a hintó,
De örömet nem hozó.
Szól az úrfi - ne vigyed, béred ennyi.
Mind tied.
- Toprongyos rongy mit remélsz -
Úri házba te nem férsz.
Lovak közé cserdített,
itt hagyott két életet.
Az út szélén anya áll
öleli a kisfiát.
Szemében a könny,
olyan mint az üveg gyöngy.
- Ne félj fiam - suttogja-
Majd eljön még apuka.
Szegény-gazdag,
ez csak szó.
Szív a szívhez tapadó.
S íme itt a forró nyár..
A kapuban hintó áll.
De nem szalad már a „lány”.
Ő várja az apukát.
Karján az kis úrfi ül,
az úr arcán könny gördül,
édes kicsi kis babám,
megjött lám az apukád.