Ha meghasad a tudat, éjben a nappal
világít ezer csillag minden öntudattal.
Most fényes utakon közénk gyertek
kiket már réges-rég elfeledtek...
Csontjaitokon a párka sem talált
kivetni valót,
nevetekre az emlékezet is csak nehezen
találja a szót..
Apák, gyermekek. Álszent gyilkosok.
A fény nem válogat, kíséri árnyatok.
Ti is, ki megrekedtetek a két
világ között,mert lelketek még nem,
csak testetek , mi gyászba öltözött..
Ez éjjel értetek égnek újra a lángok,
s felröppennek ezernyi emlék szilánkok
tűzben elülve, majd újra emlékké váltok...
Te is ki tegnap még váltottad a szeretőd.
Siettél, s nem álltál meg a sorompó előtt.
Vagy a gyermek, ki síró anyja kezébe dermedt,
mert ő sem kapott segedelmet…
Kiszáradt torka, marta az út pora,
éhesen aludt el, s nem ébred fel soha..
És ő is kit betemettek hideg sárral éhes árkok
pedig halk szóval, még segítségért kiáltott.
Tegnap még jó barát, kedves szomszéd,
leromboltad templomát,s elűzted onnét...
Ma legyen fény, vakítson az éjjel,
ismerjetek szerető szenvedéllyel
mindenre, mi szép volt és öröm.
Mert túl e tudat-hasadt világon,
majd én is fénybe rejtőzködöm....