Százszor képzelt világ hanyatlik,
Összeborul kőtoronyként.
Oly gyűlölt kérdés a miért,
Mégis úgy dobnálak meg vele
Mint csíntalan gyermek
A neveletlen macskát.
Aggállyal összefont lábaim
Egymás elé lépéshez tenni nem tudom.
Gally-koronám tüskéit ím átadom
Annak, ki elegánsan hordaná.
Feltűrt ingem fonja rá,
Karomra mély támaszom,
Játszott lélek ereit egy mozdulattal átvágom.
Annyiszor elgyakorolt táncaim
Most is, mint eddig nélkülem járnád.
Kik eddig aludtak most kelnek,
Izzadnak ágyukban felülve
Azt sem tudják kiért,
Csak epekednek egymásért vagy érte,
Csokonai Reményéért összeborultig.
Inis Corphlo 2013. November 03.