Izgatottan súttogtak a fenyvesek,
összehajoltak sietve, úgy tanakodtak:
Riasszátok a tél angyalát, Déranyót!
Ne bizzatok soha fontosat egy eszelősre
aki az időt sietve ostorozza, hajtja előre...
Gyerünk, csak szépen tovább! Szem kiszárad,
ha felkavarja a vad szél az út porát.
Majd hitemből erőt meríthetsz mindig, mikor
visszhangoznak az emlék hű Ararátok,
történeteiket csillagködbe szövöm, ha
rég múlt időkbe néha-néha visszalátok.
Messze tűnt világok sarjadnak bennem,
jéggel támad a Zord, kínozna sötétbe vetve.
Csendes sóhajjal kihűlt az izzó fény halom.
Nincs már semmi vigasz, se védő oltalom.
Végleg reánk hull az örök tél jeges leple...