H.Gábor Erzsébet
Száraz ágon varjúpár
Száraz ágon varjúpár,
emlék csak a sarjú már,
zsenge hajtást enni jó,
jó lenne egy szem dió!
Ó, de kár,
ó, de kár!
- károgja a varjúpár.
Nincs eledel, semmi sincs,
hogy bírnak ki ennyi kínt?
Hűtlen a nyár, messze már,
csoszog a csősz, erre jár.
Ó, de kár,
ó, de kár!
- károgja a varjúpár.
Zsákot cipel - de nehéz!
leteszi és belenéz,
kukorica jó, szemes,
hideg a szél hűs, jeges.
Ó, de kár,
ó, de kár!
- károgja a varjúpár.
Indul a csősz, menni kell,
nem éri be ennyivel,
még egy zsákért „elszalad”,
ám a bontott ott marad.
Ó, de kár,
ó, de kár!
- károgja a varjúpár.
S mikor szegény visszatért,
égre nézett vigaszért,
üres volt a zsákja már,
jóllakott a két madár.
Ó, de kár,
ó, de kár!
- károgta a varjúpár.