Eljön az a nap
Két aranybarna
csontba zárt sziget,
papírhéjú remény.
Az egyik Tied
a másik enyém,
őszi avarba betakarva…
Lehetne öröm,
napfényes liget,
ha kinyílna burka.
Szeretnél ilyet?
Nem leszek durva.
Megszentelt kövön kettétöröm!
Lendül a karom
ám kicsit félek,
mi lesz ha hirtelen
törnek a fények
sápadt szíveden?
Íly sötét napon nem akarom!
Talán majd máskor
leszek rá képes,
ha mosolyod bíztat,
az a kis édes,
ami felizgat.
S mint habzó mámor, elvarázsol.
Akkor majd igen,
feltöröm néked!
Tán el sem képzeled,
dióbél élted
míly szabad lehet!
Szelíden nevetve szemeiden…